Gyermek és felnőtt referenciák
Kedves Andi néni!
Ezt a történetet Neked írjuk, hálával és szeretettel.
Négyéves volt még Dorottya, amikor először találkoztál vele, és játékos, mosolygós türelemmel vezetted be az angol nyelv világába. Dalokkal, bábozással, nevetéssel tanítottál, és közben valami sokkal fontosabbat is adtál: önbizalmat, bátorságot és a tanulás örömét.
Dóri hamar ráérzett az angol nyelv dallamára. Otthon a babáinak angolul köszönt, a plüssmacijának azt mondta: "Good night!", és büszkén számolt el tízig angolul a családjának. Szülei csodálkozva figyelték, milyen természetességgel ejti ki a szavakat. Te azonban nemcsak szavakat tanítottál neki – megtanítottad arra is, hogy a nyelvtanulás öröm, és hogy hibázni szabad.
Az a biztos alap, amit Tőled kapott, végigkísérte az útján. Az általános iskola végére középfokú nyelvvizsgát szerzett, majd felvételt nyert egy budapesti "rangos" gimnáziumba. Később az University of Cambridge hallgatója lett, mesterdiplomát "Biochemistry" és "Master of Arts" szakokon szerzett.
Jelenleg a St George's, University of London egyetemen folytatja tanulmányait, hogy orvosként segíthessen másokon.
Mindez ott kezdődött, amikor Te kimondtad az első "Hello!"-t, és egy négyéves kislány szemében megnyílt egy új világ. Köszönjük Neked, hogy elindítottad Dorottyát ezen az úton – sikereiben a Te szeretetteljes tanításod is ott ragyog.
Köszönjük!
Fricskáné Fekete Ibolya
Kiskunfélegyháza

Szeretem az angolt a zenéket, az állatokat és gyümölcsöket. Szeretem nagyon az angolt és Andi nénit.
A Csúfolodó krokodilt mesét szeretem, mert szép állatok vannak benne és nagyon szépek a mesék.
Lara
Kistelek nagycsoport

Szeretem ,hogy együtt vagyunk olyan jó angolozni és olyan jó, hogy te is ott vagy Andi néni.
Unikornis, Pandás és Jégkirálynős mese a kedvenceim, annyira szeretem amikor ilyen meséket mesélsz.
Dorka
Kistelek nagycsoport

Örülök, hogy angolon együtt lehetünk és úgy szeretek angolra járni, mert szeretlek.
Szép történeteket mesélsz és ez segÍt nekem.
Flóra
Kistelek nagycsoport

Az tetszik, hogy együtt lehetünk , angolozhatunk együtt és szeretjük egymást.
Jók és kedvesek a mesék és a Pandamaci a legcukibb, azt szeretem a legjobban és , hogy együtt lehetünk.
Lili
Kistelek Nagycsoport

Szeretem az angolt, az angol dalokat , mondókákat és azt, hogy együtt vagyunk, együtt angolozunk.
Tündéres mese tetszett a legjobban, mert szép és segÍtett nekem.
Marci
Kistelek Nagycsoport

Mindegyik mese nagyon tetszett, mindegyik a kedvencem. Mindegyik mesében van szeretet, és szeretem amit mondasz. Azt szeretem, hogy mindig minden ki van békülve . A szeretet a legfontosabb nem szabad csúfolódni, ha veszekszünk akkor béküljünk ki , a szÍvünkben legyen sok szeretet. A szeretetet osszuk meg én meg fogom osztani a családdal. Nagyon szeressük egymást.
Kende
Kistelek Nagycsoport

A Pandamacis mese tetszik a legjobban, mert nagyon szépen mondod és amikor vége lesz a mesének tudunk szeretetben lenni.
Kiara
Kistelek nagycsoport

Tetszik, hogy a mesehősök kibékülnek. Tetszik , hogy a királyfi elvette a királylányt , és olyan jó, hogy szeretik egymást.
Gergő
Kistelek nagycsoport

Lilinek teljesen természetes dolog lett az életében az angol nyelv , bár a hétköznapokban nem sűrűn használja, de láthatóan felismeri , ha találkozik vele. Az angol nyelvű dalokat nagyon jó kiejtéssel utánozza , még , ha nem is feltétlenül tudja mit jelent.
Mária
Kiskunfélegyháza

Lotti nagyon szereti a meséket, mindegyik tetszik neki, köszönöm szépen, hogy foglalkozol vele.
Attila
Kistelek

Rozina középső csoportos és nagyon szeret angolra járni. A tanultakat itthon mondogatja, mindig mondja nagyon jó buli. Sok szót tud mióta hozzád jár angolra, mindig várja a következő foglalkozást. Köszönjük szépen, hogy van erre lehetőség.
Borkáné Megyeri Mária
Kistelek

Milán szereti az angol nyelvet ,rokon gyerekekkel szokott angolul beszélgetni. Magától csak akkor mondja amikor kedve van, de olyankor számol angolul, mondja a szÍnek neveit , mondókázik és kedvenc szavait mondogatja, amit a foglalkozásokon tanult.